Playback Péntek: Dua Lipa, Elefánt, Szalai, T. Danny és Jaber a hét megjelenései között

Albumok

Dua Lipa: Radical Optimism

Nem feltétlen a slágeresség jegyében készült Dua Lipa harmadik albuma, amelyen olyan producerek dolgoztak, mint a Tame Impala dalai mögött álló Kevin Parker, a slágergyáros Andrew Wyatt, a Charli XCX-szel és Caroline Polacheckkel sokat dolgozó Danny L. Harle, illetve a mainstream popban utazó Ian Kirkpatrick. Több különböző világ találkozott tehát, amikor összeállt a lemez hangzása, amelyre az énekesnő „70-es éveket idéző pszichedelikus popként“ hivatkozik. Eddig sem volt újdonság, hogy Dua Lipa szeret sok emberrel együtt dolgozni, akik számára – kívülről legalábbis úgy látszik –  személyiségével és munkamoráljával olyan légkört teremt, hogy a közös munka üdítő legyen.

Korábban már tudni lehetett, hogy a Radical Optimism tiszteleg a 90-es évek brit rave-kultúrája (ami rég volt olyan népszerű, mint most), illetve a britpop és az alternatív rockzene előtt. Összességében azonban inkább apró lépésnek hat az új lemez a Future Nostalgiához képest, ugyanis itt is táncos, diszkós ütemek dominálnak, de mintha minden eggyel kevésbé szólna arról, hogy slágeres legyen, inkább olyan dolgokat piszkál, amiket eddig nem sikerült, akár zeneileg, akár tartalmilag. Egy-két ponton azért fel-feltűnnek a fent említett zenei hatások: a These Walls erősen kacsingat a britpop felé, míg a Maria house-os alapja úgy hat kísérletinek, hogy közben rendkívül nosztalgikus.

Kiemelt tartalom

Playback Péntek: Billie Eilish, Dzsúdló és Signo, Mehringer, illetve Gyuris a hét megjelenései között tegnap 18:56 -kor

Tartalmilag eddig ez tűnik az énekesnő legszemélyesebb lemezének, miközben ugyanaz a könnyen azonosulhatóság és taktikus kliséhasználat is átszövi, amit Dua Lipa és szerzőtársai eddig is nagyon jól mixeltek a karakteres megszólalásokkal. A dalok nagy részének középpontjában a felszabadulás áll, annak felismerése, hogy mit csináltunk rosszul egykor, és hogy képesek vagyunk jobban csinálni. Ennek fényében ez egy boldog lemez, de komplexebb az egydimenziós önfeledtségnél. Valahol zeneileg is ezt lövi be. Igaz, konvencionálisabb annál, mint amiben az előzetes PR alapján bíztunk, de ez bőven nem jelenti, hogy kommersz lenne. Hogy hova helyezi az életmű eddigi stúdióalbumainak erősorrendjében, az meg a hallgatóra van bízva. (Maier P.)

Elefánt: Semmi

Zajos, füstös, poros, dühös, melankolikus és egyben dallamos lett az ötödik Elefánt-nagylemez, de azért ezzel még olyan nagy újdonságot nem mondtunk. Nem lehet műfajilag körbeírni a Semmit, ugyanis a punkrock, a posztpunk és a balladisztikus alterdalok mellett mintha metálos hatások is lennének rajta, nem beszélve a szintetizátorokról, amik egyébként is szignifikáns tényezők voltak abban, hogy miért nem szól ugyanúgy az Elefánt, mint bármely másik magyar alterzenekar. Persze, nem csak ennyi a dolog, a banda mindig is komplexebb dalstruktúrákhoz nyúlt annál, amit a tipikus alterzene megkíván, és természetesen az énekes-szövegíró karaktere is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az Elefánt egy karakteres zenekar legyen. Szendrői Csabi így beszélt a dalok narratívájáról: „Kevésbé a hétköznapok, és sokkal inkább az egzisztenciális jellegű kérdésekkel foglalkozunk, annak filozófiai értelmében. Ilyen például a halál vagy a semmi. Én szeretem körbejárni ezeket a témákat, és van ezzel kapcsolatban mondanivalóm is. Mi nem arról mesélünk, hogy mi történik velünk vagy körülöttünk, sokkal inkább arról, mi zajlik le a fejünkben.“ Az albumot június 7-én a Budapest Parkban mutatja be a zenekar. (Maier P.)

Dominic Fike: 14 minutes

Rászolgált a címére Dominic Fike új albuma, amely tényleg csak egy hangyányival hosszabb 14 percnél. A nyolcszámos anyag már múlt héten megjelent a YouTube-on egy klippel, amiben az énekes-dalszerző egyszerűen csak fut, a streamingplatformokra azonban csak most érkezett meg a lemez, ami Fike korai éráját juttathatja eszünkbe. Szokatlan dalstruktúrák, kísérleti hangzásvilág, amit különösen azok fognak élvezni, akik bírják Dijon zenéjét, vagy szerették a Brockhampton-tag Matt Champion legutóbbi szólóalbumát, amit mi is ajánlottunk. Az anyag megmutatja, hogy – habár az Eufória sorozattal és néhány slágerrel Fike a mainstream részévé vált – a 28 éves floridai tehetség mindig szeret a furcsa dolgokhoz nyúlni, egy állandó útkereső, aki ebből adódóan néha belenyúl a jóba, néha nem. Tulajdonképpen egy talány, mert az az ember érzése, hogy még mindig egészen súlyos alkotások vannak benne. Mindenesetre a 14 minutes nem haszontalan lépés abba az irányba, hogy a produkcióból majd valami különleges jöjjön ki. (Maier P.)

Susa: Magammal Magamért

Azért érdemes néha megkapargatni a trap felszínét, és nem mindig a leginkább mainstream előadókra figyelni, mert – bár telített a műfaj és nagy a zaj – mindig lehet izgalmas dolgokat találni az undergroundban. A Playback Péntek keretében törekszünk is arra, hogy ilyen arcokat is bemutassunk nektek, a héten pedig éppen Susa új albuma, a Magammal Magamért keltette fel a figyelmünket.

Kiemelt tartalom

Playback Péntek: Moriones, Camila Cabello, Gunna, RM, Ótvar Pestis, Mehringer és Knocked Loose a hét legjobb megjelenései között 2024.5.10 17:53

Susa nagyon sokáig inkább csak producerként tevékenykedett, és végül tavaly döntött úgy, hogy szeretné előadóként is kipróbálni magát. Visszatérő alkotótársával, Kainnal droppolták a 23’ Cowboys című EP-jüket, ami elég szép hallgatottságot ért el, majd szintén tavaly Mindig Ready címmel saját lemeze is megjelent. A Magammal Magamért címadó trekkje ugyan már decemberben debütált, de csak most ért egy teljes albummá. Susa orgánumához jól passzolnak a rappelés és éneklés közötti átmenetet jelentő vokálok, Kain mellett pedig Gyuris is feltűnik egy stabil verzével. Érdemes az albumot végighallgatni, de amit kiemelten ajánlunk, az a Jó döntés, a Mit ad isten és a Creed. (Szentgyörgyi Z.)

Számok 

T. Danny, Jaber: Gáz

T. Danny újra rappel – talán így lehetne legjobban összefoglalni a héten megjelent Jaberral közös, Gáz című számát. A tavaly decemberben kiadott legutóbbi albuma, az Ezer nap egy nehéz szakítás után készült, és annak a feldolgozására is lett szentelve, amit még februárban és márciusban is olyan számok követtek a lemez utórezgéseként, mint a Viszlát vagy a Bárcsak. Ezeken, illetve a lemezen T. Danny egy sokkal sebezhetőbb oldalát mutatta.

A Gáz ezzel szemben ennek a teljes antitézise, az előadó visszatér a raphez – reméljük, ezt azt is jelenti, hogy túl van a nehéz időszakon – méghozzá egyből egy bólogatós klasszikussal érkezik. A londoni utcaképpel az előző szólókhoz képest egy sokkal lazább szövegvilág keveredik, kellő flexeléssel és szórakoztató beszólásokkal („Van nekem egy csajszi/ A teste egy fegyver/ Előlről egy Barbie/ Hátulról Oppenheimer”).

A zenében és a hozzá Angliában forgatott videóklipben a mostanság felkapott Jaber is featel. Nagy szerencse, hogy elérhető a dalszöveg, ugyanis a hunglish nem könnyíti meg a hallgató dolgát, és simán elmenne egy C1-es nyelvvizsga listening első feladatának is, de hát a magyar-kuvaiti rapper nem ma kezdte. (Szentgyörgyi Z.)

Kendrick Lamar: Euphoria

Kőkemény diss tracket hozott Kendrick Lamar a Drake-kel való háborújában, amely – függetlenül az egész beeftől – önálló számként is értékelhető, sőt, kiemelkedik az utóbbi időben megjelent hiphopszámok közül. Megjelenésekor részletesen is írtunk róla:

Kiemelt tartalom

Kendrick Lamar kőkemény diss trackben pörköl oda Drake-nek, akit megrögzött hazudozónak nevez 2024.5.2 9:16

Szalai: Csao / F*ck marry kill

Szalai hosszabb kihagyás után május 1-jén, a munka ünnepén dupla megjelenéssel jelentkezett: a Csao és a F*ck marry kill is a közelgő szólóalbumáról debütált. Amikor egy hónapja az Ibbigang volt a Hajógyár Sessions vendége, akkor adott elő Szalai az új albumból egy még cím nélküli, Atkával közös számot, aminek elképzelhető, hogy az a címe, hogy B*zi vagyok – ez mégiscsak egy szabad ország. Egyébként a szám elég jót is ment, és a héten megjelenő további két single is azt bizonyítja, hogy Szalai szólóprojektje nagyon mást képvisel stílusában, mint az Ibbigang-projekt, vagy amit Valter, és talán ezért is szentel neki különálló albumot.

Kiemelt tartalom

PREMIER: „Aki nem kollaborál gyáván, a száján ülve“ – Fülbemászó dalban biztat moralitásra a Kisbetűs Ünnepnapok 2024.5.10 10:00

A Csao egy sötét, melankolikus dal, aminek a zongorával keveredő basszus és a dobok adják meg a traphangzást. Talán ez erősebb is a kettő közül, nemcsak Gyuris miatt, aki tőle kissé szokatlan, rekedtesebb vokállal húzza fel a számot, hanem alapvetően a szöveg is izgalmasabb, tartalmasabb – például Wavy Babel albumára is tesznek utalást. A dalhoz kiválóan passzol a fekete-fehér videóklip, ami a Disney 1951-es, Alice Csodaországban című klasszikusából emel be részleteket a mesefilmmel együtt építkező tematikába.

A Csaóval ellentétben a F*ck marry kill a rage tankönyvi példája és Szalai debütálása is a műfajban, amihez méltó közreműködések is tartoznak. Nem is lehet okunk panaszra, hiszen a hazai rage professor emeritusa, Grasa mellett a harmadik nagylemezével, az Ismersszel a műfaj habilitált egyetemi docensévé vált Figura is erősíti a számot. A dalhoz tartozó videó nagyon hasonló a Csaóéhoz, az atmoszféra közötti különbséget egyrészt maga a zene, másrészt az az intenzív fényjáték jelenti, ami a F*ck marry kill sajátja.

Egyébként mindkét videóklipen ugyanaz a stáb dolgozott, a rendezéséért Meruk Marcell felelt. (Szentgyörgyi Z.)

Ótvar Pestis: Élet

Ótvar Pestis, vagyis Olasz Patrik idén nem csak a tavalyi év felfedezettjének járó Fonogram-díjat kapta meg, az Év sztahanovistája 2023 nevű képzeletbeli kitüntetéssel is nyugodtan megjutalmazhatjuk, hiszen aki képes három nagylemezt kiadni egy év alatt olyan magas minőségben és olyan tartalmas szövegekkel, mint OP, attól nem vitatható el a titulus. Akár még hiányérzetünk is lehetne, hogy mindjárt eltelt a fele az évnek, és sehol egy legalább húszszámos album, viszont május 10-én jön a Megcsúszva EP, aminek első kiadott trekkje az Élet.

Kiemelt tartalom

REFRESHER-KVÍZ: Te mennyit tudsz a XX. századi magyar könnyűzene legnagyobb legendáiról? 2024.4.27 9:08

Ami ezt a dalt illeti, hangzásában kissé – jó értelemben – a Dave x Central Cee-féle „fogyaszthatóbb” UK drill vonalat hozza. Amiatt, hogy a beat elég fülbemászó, erősen kell koncentrálni a szövegre, ami továbbra is sokkal mélyebb, mint amit egy ilyen számtól és magától a szcénától egyébként elvárhatnánk. Érett gondolatok az útkeresésről, a lemondásokról és a kudarcokról, méghozzá egy hangulatos videóklippel gazdagítva.

Május 18-án pedig érdemes lesz a Turbina felé venni az irányt, ugyanis az új anyag bemutatása mellett valószínűleg a legnépszerűbb számok sem maradnak majd el.  (Szentgyörgyi Z.)

Bohemian Betyars, Parno Graszt: A falu rossza

A Bohemian Betyars és a Parno Graszt országos barátságából nem csak a két zenekar tagjai, hanem a magyar világzene is rendszerint profitál. A 15 éves fennállását ünneplő miskolci zenekar egy óriási Budapest Park-hepajra készül, ahol rengeteg új dalt is hallhatunk majd tőlük, ugyanis a jubileumot egy lemezzel és meglepő kollabokkal ünneplik. Ezúttal egy kevésbé váratlan együttműködést hoztak, hiszen a Parno Graszttal nagyon gyakran és nagyon szívesen zenélnek együtt. A falu rossza című újabb közös szerzeményük alapjául egy közismert népdal szolgált, azon csavartak egyet, és ahogy mondani szokás: „betyárosították“. (Maier P.)

Caroline Polachek: Starburned and Unkissed

Jön a legújabb A24-film, az előzetes alapján kellő mennyiségű biszexuális fénnyel és egy zsír új dalokkal teli soundtrackkel. Az I Saw the TV Glow-hoz olyan előadők írtak trekiket, mint Phoebe Bridgers, Yeule és Caroline Polachek. Legutóbbitól jelent meg a héten a Starburned and Unkissed, aminél „Caroline Polachek-esebb“ címe egy dalnak talán nem is lehetne. Az énekesnő idén Valentin-napon turbózta fel a tavalyi lemezét pár számmal, azóta ez az első megjelenése. Caroline Polachek ezúttal is együtt dolgozott A. G. Cook hyperpop-keresztapával, az eredmény pedig egy olyan lebegős, éteri szintikkel, csillogós gitárokkal teli dal lett, amit már megszokhattunk. A teljes OST két hét múlva jelenik meg, a film az Egyesült Államokban már nézhető, itthonra lehet csak streamingszolgáltatókon fog eljutni. (Jókay K.)

Kevin Abstract, Lil Nas X: Tennessee

Nem volt titok a közönség előtt, hogy Kevin Abstract és Lil Nas X közös dallal érkeznek, ugyanis a feloszlott Brockhampton frontembere már Coachella-szettjére is felhívta a nála jóval nagyobb sztárnak tekinthető előadót. Abstractnak a banda feloszlása utáni első albuma (Blanket) gyakorlatilag egy teljes egészében indie rock/experimental folk lemezként írható le, most viszont visszatért a könnyedebb pop-rapes irányhoz, alkalmazkodva közreműködőjéhez, akivel egy dallamos trapszámot hozott, aminek persze sokkal nagyobb esélye van arra, hogy sláger legyen, mint bármelyiknek a Blanketről. (Maier P.)

Gracie Abrams: Risk

A héten hallgathattunk bele először Gracie Abrams második albumába is, ami a nyáron érkezik, és a Secret of Us címet viseli. Az altpop előadó első dala az évben a Risk, amit ismét egy ismerős név, a National zenekar egyik alapítója, Aaron Dressner producerelt. Ha mostanában meghallgattátok Taylor Swift új albumát vagy a Folklore, illetve Evermore lemezeket, akkor ismerhetitek Dressner munkáját a zenekarán kívül is. Az akusztikus dalon egyedül Abrams hangja és egy gitár meséli el azt az állapotot, amikor elkezd bejönni valaki, de még nem ismered igazán. A 24 éves énekesnő a pop egyik legizgalmasabb feltörekvője, kíváncsian várjuk, hogy a második albuma mit hoz majd. (Golács N.)

Seventeen: Maestro

Nem maradhatunk K-pop nélkül sem a hétre, ugyanis a jelenleg nagyot futó csapatok egyike ezen a héten adott ki egy új dalt. A Seventeen történetét nem itt fogjuk elmesélni, ahogy azt sem, miért csak 13-an vannak, ha 17 a nevük jelentése. A K-popban nem jártasoknak elég annyit tudni, hogy igen, elsőre ijesztően sok ember van egy csapatban, de nagyon jól oldják meg, hogy mindenkinek legyen játékideje a zenékben és a videókban is. Tavaly Magyarországon forgattak a God of Music videóhoz, a Maestro pedig – bár nem Európában forgott – sok ikonikus, olaszos képvilágot felidéz. A K-pop szépsége, hogy egyik pillanatban inkább a popzene hangzása jellemzi egy dalt, a másikban pedig már inkább EDM-hez hasonló dropok vannak. Ennek tökéletes példája a Maestro, ami valószínűleg sokaknak új világ, úgyhogy mindenképp csekkoljátok!